A teknősök világa

Nézd meg és tudj meg többet a teknősökről!!

Kezdőknek



Teknős kiválasztása, vásárlása, elhelyezése


Hazánkban egyre inkább nő a teknőstartók száma, mely nem csupán e hüllők szépségének tudható be. Tartásuk egyszerű, s emellett nem jelent nagy költséget sem. A kutyákkal, macskákkal ellentétben nem teszik tönkre a lakás bútorait, nem piszkítanak oda, ahová nem kéne, nem csapnak különösebb zajt és még sétáltatni sem kell őket.


Védőoltásra sincs szükség, és mivel a legtöbb faj elég kevés és olcsó- eledelt fogyaszt, jóval kisebb költséget jelentenek. A teknősök tartása legyen szó akár vízi, akár szárazföldi fajról- nem jár nagy munkával, csupán élőhelyüket kell tisztán tartani, erre a célra azonban már számtalan berendezés rendelkezésre áll.
A teknősök már több száz éve is szent állatok voltak. Kínában jósláshoz, a természetfölöttivel történő kapcsolatteremtéshez használták páncélját. Egyes helyeken a folyami rakpartok védőszentjeként tisztelték, máshol a hosszú élet, az erő szimbóluma volt. Az indiai hitvilág szerint a teknős maga a világ hordozója.




Milyen teknőst válasszunk?

A választásnak két nagyon fontos szempont szerint kell történnie. Először is el kell dönteni, mennyi pénzt és helyet tudunk szánni kis kedvencünkre. A szárazföldi teknősök jóval drágábbak, mint vízben élő társaik, nem beszélve méreteikről, és igényeikről, tehát csak az esetben válasszunk ilyen fajt, ha legalább 4 nM szabad helyet tudunk biztosítani számukra akár a lakásban, akár kinn, a szabadban.


A vízben élő társaik kevésbé igényesek, egy jól kialakított terráriumon kívül nem igényelnek nagyobb mozgásterületet, s méretük is jóval kisebb, mint szárazföldi rokonaiké. Akár méret szerint is megválaszthatjuk leendő teknősünket, hiszen fajtól függően 9 cm-től (déli ékszerteknős), akár 66 cm-ig (keselyűteknős) is megnőhetnek.




Hol tartsuk a teknőst?


Elterjedt az a téves közhiedelem, hogy a teknősök mindent kibírnak, mindegy, hogy hol tartjuk őket. Igaz, hogy nem a legkényesebb állatok, de semmiféleképpen ne tartsuk őket műanyag kádban, mert teknősünk nem lesz hosszú életű. A különböző díszállat kereskedésekben már nagyon olcsón kaphatunk terráriumot. Ennek a méretét a teknős nagyságának megfelelően kell kiválasztani:


Akvárium hossza = kifejlett teknős páncélhossza x 5 cm


Akvárium szélessége = kifejlett teknős páncélhossza x 3 cm


A mélység legyen nagyjából 30-40 cm, ez ideális a teknősök számára. Mivel a vízi teknősöknek szükséges a fény az egészséges páncélnövekedéshez, mindenféleképpen szükséges a világítás, és természetesen egy napozórész, ahol kedvükre sütkérezhetnek. Fontos, hogy ne legyen nagyobb a szárazterület, mint a terrárium egyharmada.


Szárazföldi teknősök esetén egy kifejlett pédánynak legalább 1 négyzerméter hely kell. A kis teknős számára elég egy kb. 50*40-es akvárium is de idővel -ahogy növekszik nagyobb helyet kell biztosítanukn neki. Fontos még h legyen búvóhelye is.





Mivel etessünk egy teknőst?


Fontos, hogy teknősünk megkapja a számára szükséges vitaminokat, melyeket a természetben is a táplálékából szerez meg. Az alábbi a teknősök természetes étrendje:


Állati eredetű ételek:


nyers apróhal

tubifex
légy
tücsök

giliszta
csiga
pók
garnélarák / tüskés bolharák
szív mix

.......stb.


Növényi eredetű ételek:


pitypang -szár, levél, virág

tyúkhúr

útifű

saláta
alma
szőlő
spenót
káposztalevél
sárgalépa
vízinövények

.......stb.


A díszállat kereskedésekben szinte bármit megtalálhatunk, amire csak szüksége lehet egy teknősnek. Egy jó tanács: teknőseinknek hetente adjunk halat (liofilizáltat, vagy élőt), hogy páncéljuk kemény és ellenálló maradjon. Ezenkívűl fontos még, sőt néhány fajnál elengedhetetlen -főleg ha nem teleltetünk a vitamin kiegészítés!




Hol vásároljunk teknőst?


A választék igen nagy, lépten-nyomon találhatunk olyan díszállat kereskedést, ahol teknőst árulnak, azonban néhány fontos szempontot mindenképpen vegyünk figyelembe, nehogy fertőzött teknőst vásároljunk.

Jobban tesszük talán, ha tenyésztőhöz fordulunk vásárlási szándékunkkal. Hiszen ott szakértőktől tudunk pontos tájékoztatást kérni a kiszemelt példányról, és az sem utolsó szempont, hogy pár forint a zsebünkben maradhat.




Mire ügyeljünk egy teknős vásárlásakor?


Mielőtt megvennénk a teknősünket legalább egy negyed óráig nézzük meg jól alaposan az állatkereskedésben. Elsősorban arra kell figyelnünk, hogy ha csoportban vannak a teknősök, akkor melyek aktívabbak és melyek egy kicsit inaktívak. Előfordul, hogy egy teknős nem mozog túlságosan sokat, de az ember közeledésére mindegyiknek reagálniuk kell. Amelyik nem reagál rá semmit, azt ne vegyük meg, mert feltehetően beteg. Érdemes még megfigyelni, hogy a kiszemelt teknősünk egyenesen úszik e a vízben. Ha eltér a vízszintestől az úszása, akkor nagy valószínűséggel tüdőgyulladása van a teknősnek. Ezt a betegséget nagyon könnyen meg lehet gyógyítani, de azért ne válasszunk ilyen teknőst (főleg fiatal korban, amikor a tüdőgyulladás veszélyesebb is!). Figyeljük meg azt is, hogy a páncélján nincsen semmiféle deformálódás, és a teknős szeme tiszta és élénk. Ha egy kicsit homályosabb a szeme, vagy netalántán hártyát vélünk felfedezni, akkor hagyjuk ott ezt a teknőst. Sok kereskedő a hátára fordítja a teknőst, és az rövid próbálkozási idő után megfordul. Így próbálják demonstrálni, hogy a teknős egészséges. Ne dőljünk be ennek, hisz ez egy reflex. Még a beteg teknős is meg tud fordulni. A megfordulás idejéből sem lehet semmire sem következtetni, hiszen semelyik teknős sem egyforma.




Hazaút, szállítás


Mielőtt megvennénk a kiszemelt példányt készítsük elő -rendezzük be a neki szánt terráriumot, akvaterráriumot készre.

A vásárláskor vigyünk magunkal erős vászonzsákot -ha nincs más megteszi egy tiszta zokni is. A kereskedésben kapott nylonzacskó csak a végső megoldás legyen.

Nyáron nincs különösebb probléma, de télen könnyen megfázhatnak a teknősök, ha nincsenek megfelelően "elbújtatva". Ilyenkor legjobb ha a kabátunk és pulóberünk közé tesszük a vászonzacskóba zárt tekit. Ezáltal testünk melegével megfelelő hőmérsékletet tudunk biztosítani neki míg hazaérünk.

Mielőtt azonban betesszük őket a zacskóba, érdemes ürítésre bírni az állatot. Ezt úgy csinálhatjuk, hogy a tekit az addig megszokott helyéről wgy kartondobozba tesszük, és az ijedtségtől egy-két percen belül valószínű "elvégzi a dolgát".

Nyáron a túlhevülés jelenthet gondot, főleg ha műanyag zacskóba teszik a teknőst, szóval törekedjünk a mielőbbi hazaérkezésre.

Ha védett teknőst vásárlunk ne felejtsük elkérni a CITES papírt. Ha az eladó nem tud ilyennel szolgálni, akkor halaszuk el a vásárlást, vagy forduljunk másik kereskedőhöz.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 42
Heti: 141
Havi: 1 119
Össz.: 215 648

Látogatottság növelés
Oldal: Teknősök tartása
A teknősök világa - © 2008 - 2024 - tekicsapat.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »